A sikeres rajt és a kategória vezetése után, szombat este 7 óra körül a BMW Team Hungary vezetése úgy döntött, nem folytatják tovább a versenyzést. A hűtőrendszer ismét meghibásodott, és a folytatás nemcsak az autóban, de a pilóták testi épségében is kárt tehetett volna. A motorcsere lehetősége fel sem merült, hiszen azzal több órát vesztett volna a magyar egység. Ekkora kiesés után lehetetlenné vált volna az idei cél, a dízel kategória megnyerése. A 24 órás versenyt a gyári BMW M3 GT2-es autó nyerte, 154 kör megtétele után.
A kezdeti balszerencse után a befejezés is rosszul alakult a BMW Team Hungary számára a nürburgringi 24 óráson. A szabadedzésen történt baleset után ugyanis a 177-es rajtszámú magyar egység többször is kiállt, hogy a melegedő hűtővíz okát orvosolják. Az éppen Wéber Gábor vezette versenyautó hűtőrendszere azonban meghibásodott: a hengerfejtömítés hibája miatt a levegőssé vált rendszerben már nem tudott keringeni a víz, azaz ha tovább versenyez a csapat, a motor szétrobbanása fenyegetett volna. Ezért a csapatvezetés biztonsági okokból a verseny feladása mellett döntött. A tavalyi sikeres teljesítés és az elmúlt két verseny eredményei alapján az idei cél a kategória megnyerése volt, ezt pedig egyértelműen ellehetetlenítette volna egy több óráig tartó esetleges motorcsere. A D1 kategória éléről sikeresen rajtoló 120d egészen az esti feladásig tartotta vezető pozicióját, és a kezdeti hideg és nedves időjárás is javulóban volt, így a magyar csapat még inkább csalódott. A műszaki hiba pontos kielemzése a Schubert Motorsportnál a verseny után azonnal megkezdődik, a pilóták pedig tovább folytatják a Semmelweis Egyetem munkatársai segítségével a fizikai felkészülést, hogy az októberi, Hungaroringen rendezendő 12 órás versenyen ismét bebizonyíthassák, ők a leggyorsabb dízel egység a hosszútávú autóversenyeken.